2014/04/21

Küldetésem elérésének szintjei

Szerencsésnek tartom magam, mert megtaláltam küldetésem, melyet több éves kemény munkával, tréningekkel, önképzéssel, folyamatos tanulással sikerült elérnem. A munka, melyet nekem találtak ki, és boldogan, teljes erőbedobással végzek, nem más, mint szállodák megoldás orientált ellenőrzése. Fejlődésem szakaszai a következők voltak.


Első fejlődési állomás:
7 évvel ezelőtt kivettem 3 nap szabadságot, és megkértem szállodánk igazgatóját, hogy engedélyezze szállodánk munkaterületeinek, Danubius standardek szerint ellenőrzését. Nálam boldogabb embert nem lehetett találni, amikor kimondta az általam annyira vágyott igent. 3 nap elteltével összesítettem a végeredményt, és 15 oldalas javaslatot adtam át a direktornak. Az idők folyamán ezeket sikerült megvalósítanunk.



Második szint:
Új, külföldi üzemletetési vezérigazgató került vállalatunkhoz, aki végigjárta a hozzá tartozó szállodákat. Így eljutott hozzánk is. Előre kinyomtattam az általa előre elküldött menetrendjét, és a főbejáratnál vártuk őt. Érkezése után, meglátta nálam, a kezemben tartott dossziét, s megkérdezte, mi az. Elmondtam, hogy szeretném leellenőrizni, hogy a megküldött menetrend szerint végzi-e el az auditot. Ő azt felelte, önre, mint minőség nagykövetre csak délben kerül sor, egy 15 perces beszélgetés keretében. Erre a válaszom a következő volt: én nem azért jöttem be, hogy önnel 15 percre leüljek beszélgetni, hanem egy teljes ellenőrzést szeretnék önnel együtt végigcsinálni. Belement. Mikor végeztünk, kérte, hogy tisztázzam le az anyagot. Kérését teljesítettem, de én is hozzátettem néhány, számunkra fontos problémát. Ő természetesen észrevette a többletet, de kacsintva felém egyet, elküldte a Danubius központ felé ezekkel a szavakkal: „Elküldöm közös anyagunkat a központba”! Végül ezek is megvalósultak.


                                                                   Andreas Schuster                                                      
Harmadik szint.
Első két cross auditori munkám után (Danubius Hotel Erzsébet, Danubius Hotel Budapest), 2008-ban sikeresen megírtam a Cross Auditorok kézikönyvét, melyben összefoglaltam, módszertani útmutatással segítettem, az audittal kapcsolatos teendőinket. Majd folyamatosan tréningezés következett, e könyv szerint.


                                              Cross Auditorok Munkaértekezlete 2008

 Danubius újságban megjelent cikk
"Május 22.-én tartották éves munkaértekezletüket és tréningjüket a Danubius Cross Auditorai a Budapest Szállodában. Andreas Schuster bevezetője után Mezey Tamás tartott előadást. Bemutatták a napokban elkészült Cross Auditori Kézikönyvet, amit Juhász István a Best Western Hotel Hungaria munkatársa, az Év Minőség Nagykövete állított össze. A kézikönyv hasznos és nélkülözhetetlen szakmai módszereket és folyamatokat ír le, valamint tartalmazza a Cross Auditok részletes dokumentációját is. 2008 évben 17 Cross Auditor, 30 Danubius Szállodát fog teljes körűen értékelni a Danubius sztenderdek alapján. Az elmúlt évben bevezetett Cross Auditori rendszer mára a Danubius Minőségügyi tevékenységének egyik meghatározó elemévé vált."

Negyedik szint:
2007 óta már nemcsak Cross Auditokat végzek, hanem 2011-től Hotelstars minősítéseket is. Közel 30 szálloda ellenőrzésén vagyok túl Magyarországon, de mindig kerestem, és keresem a lehetőséget, hogyan tudnám segíteni a szállodák munkáját, életét. Két szálloda duty managereként, minden szállodai munkaterület hozzám tartozik, így sokat tudok profitálni a napi tapasztalatokból, valamint otthon folyamatosan képzem magam. Részt vettem és veszek képzéseken, tréningeken, és sokat tanulok kollégáimtól is, a Hotelstars minősítéseken, és cross auditokon is.





További szintek:
A szállodás szakma megszállottjaként, folyamatosan keresem a kihívásokat, melyek előre visznek küldetésem eléréséért. Boldogan teljes erőbedobással végeztem 2 évig a HSM Szakmai Baráti Kör vezetését, szervezését. A havonkénti találkozók komoly feladat elé állítottak, de sohasem éreztem tehernek. Élveztem minden pillanatát.


Az évenkénti Hungariás Találkozók szervezőjeként is (az idei évben tartjuk a negyediket), hatalmas erőket sikerül mozgósítanom magamban is.


2014.02.12-én elindítottam a Hotel Quality Auditors Club Facebook oldalamat, mely a szállodás szakma találkozóhelye. Egyenlőre zártkörű csoport. Szívesen látok mindenkit, akinek többet jelent a szálloda, mint munkát, az életük.



Azt tapasztalom, hogy azoknak, akiknek nem céljaik vannak, hanem megtalálják küldetésüket, azok nem ismernek akadályt, mert a küldetés olyan, mint egy követőrakéta, kikerüli az akadályokat, és mindig célba ér.

2014/04/14

A minőség rezgéseinek terjedése

A napokban adtam hírt szállodánkban megrendezendő „Első esküvői próbavacsoráról”. Mint ügyeletes vezető fényképeket készítettem az eseményről, dokumentáltam azt.

Nagy lelkesedéssel fogtam hozzá. Először az esemény helyszínén kezdtem el a képi rögzítést, majd a hidegkonyhában folytattam. Meglátva a hideg előétel művészien megtervezett, és elkészített tányérképét, izgatottan kattintgattam, és találtam ki újabb, és újabb megörökítési formát. A desszerteknél már izgatottan, belefeledkezve az alkotás örömébe, készítettem el a fényképeket. Magával ragadott a látvány, a beleadott szakmai tudás, a kulináris művészi élmény, a csoda, melyre kollégáim képesek.

Visszatértem a terembe, ahol meglepetésemre már nem az otthagyott kép köszönt vissza, hanem dekoratőreink kreatív ötleteinek összegzése. Az asztalok, székek, és a környezet díszítésének mesterei megmutatták, láttatták mesterségük minden csínját-bínját.
Egyre hevesebben vert a szívem, szerettem volna mindezt úgy megörökíteni, hogy átjöjjön a képeken is a megélt látvány. Minden oldalról fényképeztem, sőt magasan az asztal síkja fölé emelkedtem, hátha úgy több értéket tudok megmutatni.

A gyertyák meggyújtásával, a vendégek megérkezésével kezdetét vette az esemény. Még a levesek és főételek fényképezésére kellett koncentrálnom, melyre csak annyi idő állt rendelkezésemre, amíg az elkészített ételeket egy pillanatra a melegkonyhán, lencsevégre kaphattam.

Boldogan töltöttem fel a rögzített képeket a számítógépre, hogy megnézzem a végeredményt. Nem hittem a szememnek! A képek visszaadták mindazt, amit a szívem mélyén szerettem volna, átjött az általam megélt csoda. A pillanatfelvételeken egy értékteremtő csapatmunka eredménye tükröződött vissza, melyben mindenki tudása legjavát próbálta adni, ezzel elnyerve vendégeink bizalmát, és ismételt látogatásukat.

Az ember a legérzékenyebb mérőműszer. Azok az emberek, vagy azok a dolgok, amelyek pozitívan hatnak ránk, magasabb rezgésszámon működnek.
A rezgésszámot kizárólag gondolatainkkal, vagy azokkal a külső ingerekkel tudjuk befolyásolni, amelyek szintén a gondolatainkra hatnak.

Emeltszintű hullámaink átterjednek, és megemelik a másik ember rezgésszámát is, melyek összeadódva segítik a napi minőségi munkát, és életenergiával töltik fel a környezetet. Minél magasabban tartjuk tudatunk rezgésszintjét, annál nagyobb erőket és képességeket ébreszthetünk fel magunkban, melyek a csapat tagjaira is átterjedve, képessé tesz minket minden nehéznek tűnő feladat kreatív, sikeres, élményszámba menő minőségi megoldására. 









2014/04/08

Megoldás orientált szállodai ellenőrzés


2005 óta foglalkozom szállodai ellenőrzésekkel. 2007-ig csak belső ellenőrzéseket végeztem saját szállodámban, majd 2007-től bekapcsolódtam a külső auditokba is, Cross Auditorként.
2011-ben sikerült bővítenem külső ellenőrzéseim körét, Hotelstars minősítőként.
Nekem ünnep minden ellenőrzés. Mindkét szerepkörben, ellenőrként, és ellenőrzöttként is nagyon sok tapasztalatot sikerült összegyűjtenem. A mindkét szemszögből átélt auditok, segítettek, és segítenek, hogy egyre jobban végezhessem feladataimat. Természetesen elengedhetetlen a folyamatos önképzés, tréning, de mégis csak a helyszínen, a szállodában lehet a legtöbbet profitálni.
Sok Hotel Auditort ismertem meg pályafutásom alatt. Az idei évben egy profit is, aki 1 év alatt 231 szállodát ellenőrzött le, különböző franchise rendszerben működő szállodaláncoknál.
Lebontva az ellenőrzések adatait, másfél nap jut egy szállodára.
Mit is jelent ez számára?
Kialakított egy vendégcentrikus látásmódot, mely mellé betanulta, és a sok ellenőrzés során begyakorolta a tudnivalókat, praktikákat. Rááll a szeme a szabályoktól való eltérésre. Ahogy ő mesélte, már az utcán is, ha lát egy kocsit, szemügyre veszi, és azonnali elemzést ad róla, hol rozsdás, horpadt, fújja főbb ismérveit. Nagyon sokat utazik, bejárja a világot, ez tölti ki életét.
Ez a rohanó szállodaellenőrzés is, és mint mindegyik, segítő és számonkérő egyben. Segítő, mert külsős szemmel észreveszi, hogy a tárgyi és személyi feltételek hol térnek el a szabályokban foglaltaktól (pl. standardek-től), számonkérő, mert a nem megfelelősséget kifogásolja, és kijavítását megköveteli, dokumentálja. Számonkérő az ellenőrzés, azért is, mert az ellenőrzés befejeztével, a GM mérlegeli, és döntést hoz, hogy kell-e felelősségre vonást alkalmaznia az ellenőr észrevételei miatt.
Néha-néha kapunk egy-egy rövid tanácsot ellenőrzés alatt, vagy utána, mit és hogyan kellene megváltoztatni, de az idő szűke miatt, erre nem igen adódik lehetőség, pedig a felhalmozott tapasztalataikból sikeresen, költségtakarékosan meg lehetne oldani észrevételeit. Nekem sikerült sok hasznos tanácsot kapnom tőlük, de reggeli, ebéd, vacsora közbeni irányított beszélgetéseinkkel.
Cross Auditjaim során, minden munkaterületnek tanácsokat adok, megerősítve a pozitív folyamatokat, és javaslatokat teszek a hibák orvoslására, valamint a továbblépésre is megosztom ötleteimet. Egy tejes átvilágítást kap a szálloda, tükörképét önmaguknak, tevékenységüknek, hol állnak, és hova kellene tartaniuk..
A Hotelstars minősítések során, sok szálloda felkészülten, minden részletre kiterjedően odafigyelve várja az ellenőrzést. Itt megmutatkozik, hogy melyik az a hotel, amelyik a vendégeknek akar megfelelni, és melyik az, amelyik az ellenőrzéseknek. Azok, akik a vendégmegfelelést tartják szem előtt, a napi tisztességes, minőségi felkészülés elegendő, hogy megkapják az általuk kért csillagbesorolást. Akik a második kategóriába tartoznak (ellenőrzésre készülnek fel), azoknál mindig van árulkodó jel, amit azonnal sikerül észrevenni. Előfordultak már olyan szállodák is, amelyek 20 feletti kötelező kritériumnak nem felelnek meg, és egyéb problémák is adódnak, ott hosszabb ideig tart a szálloda minőségi feljavítása a kívánt szintre. Nekünk természetes a segítő hozzáállás. Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb a fejlődési lehetőség a szállodának, és nekünk is.. Sok esetben távolról telefonon, interneten, és egyéb eszközökön keresztül oldjuk meg a hibapótlást, javítást, majd ezt követi egy újbóli ellenőrzés a helyszínen. Csodálatosan jó érzés a végső siker. Nekünk is motiváltaknak, és motiváló képességekkel kell rendelkeznünk, tele kreativitással, jó ötletekkel, segítő szándékkal, hogy a megoldandó feladat sikeres legyen.
Ezt tartom igazi győzelemnek, amikor a szállodai ellenőrzések során, használható, minőségi, kreatív megoldást, magoldásokat javaslunk, és kialakul a győztes-győztes pozíció, melyben mindkét fél egy magasabb szintre léphetett. Ezért vagyok én a megoldás orientált szállodai ellenőrzés híve, támogatója.