Szerencsésnek tartom magam, mert
megtaláltam küldetésem, melyet több éves kemény munkával, tréningekkel,
önképzéssel, folyamatos tanulással sikerült elérnem. A munka, melyet nekem
találtak ki, és boldogan, teljes erőbedobással végzek, nem más, mint szállodák
megoldás orientált ellenőrzése. Fejlődésem szakaszai a következők voltak.
Első fejlődési állomás:
7 évvel ezelőtt kivettem 3 nap szabadságot, és megkértem szállodánk
igazgatóját, hogy engedélyezze szállodánk munkaterületeinek, Danubius
standardek szerint ellenőrzését. Nálam boldogabb embert nem lehetett találni,
amikor kimondta az általam annyira vágyott igent. 3 nap elteltével
összesítettem a végeredményt, és 15 oldalas javaslatot adtam át a direktornak.
Az idők folyamán ezeket sikerült megvalósítanunk.
Második szint:
Új, külföldi üzemletetési vezérigazgató került vállalatunkhoz, aki végigjárta a hozzá tartozó szállodákat. Így eljutott hozzánk is. Előre kinyomtattam az általa előre elküldött menetrendjét, és a főbejáratnál vártuk őt. Érkezése után, meglátta nálam, a kezemben tartott dossziét, s megkérdezte, mi az. Elmondtam, hogy szeretném leellenőrizni, hogy a megküldött menetrend szerint végzi-e el az auditot. Ő azt felelte, önre, mint minőség nagykövetre csak délben kerül sor, egy 15 perces beszélgetés keretében. Erre a válaszom a következő volt: én nem azért jöttem be, hogy önnel 15 percre leüljek beszélgetni, hanem egy teljes ellenőrzést szeretnék önnel együtt végigcsinálni. Belement. Mikor végeztünk, kérte, hogy tisztázzam le az anyagot. Kérését teljesítettem, de én is hozzátettem néhány, számunkra fontos problémát. Ő természetesen észrevette a többletet, de kacsintva felém egyet, elküldte a Danubius központ felé ezekkel a szavakkal: „Elküldöm közös anyagunkat a központba”! Végül ezek is megvalósultak.

Andreas Schuster
Harmadik szint.
Első két cross auditori munkám után (Danubius Hotel Erzsébet, Danubius Hotel
Budapest), 2008-ban sikeresen megírtam a Cross Auditorok kézikönyvét, melyben
összefoglaltam, módszertani útmutatással segítettem, az audittal kapcsolatos
teendőinket. Majd folyamatosan tréningezés következett, e könyv szerint.
Cross Auditorok Munkaértekezlete 2008
Danubius újságban megjelent cikk
"Május 22.-én tartották éves munkaértekezletüket és tréningjüket a Danubius Cross Auditorai a Budapest Szállodában. Andreas Schuster bevezetője után Mezey Tamás tartott előadást. Bemutatták a napokban elkészült Cross Auditori Kézikönyvet, amit Juhász István a Best Western Hotel Hungaria munkatársa, az Év Minőség Nagykövete állított össze. A kézikönyv hasznos és nélkülözhetetlen szakmai módszereket és folyamatokat ír le, valamint tartalmazza a Cross Auditok részletes dokumentációját is. 2008 évben 17 Cross Auditor, 30 Danubius Szállodát fog teljes körűen értékelni a Danubius sztenderdek alapján. Az elmúlt évben bevezetett Cross Auditori rendszer mára a Danubius Minőségügyi tevékenységének egyik meghatározó elemévé vált."
Negyedik szint:
2007 óta már nemcsak Cross Auditokat végzek, hanem 2011-től Hotelstars minősítéseket is. Közel 30 szálloda ellenőrzésén vagyok túl Magyarországon, de mindig kerestem, és keresem a lehetőséget, hogyan tudnám segíteni a szállodák munkáját, életét. Két szálloda duty managereként, minden szállodai munkaterület hozzám tartozik, így sokat tudok profitálni a napi tapasztalatokból, valamint otthon folyamatosan képzem magam. Részt vettem és veszek képzéseken, tréningeken, és sokat tanulok kollégáimtól is, a Hotelstars minősítéseken, és cross auditokon is.

További szintek:
A szállodás szakma megszállottjaként, folyamatosan keresem a kihívásokat, melyek előre visznek küldetésem eléréséért. Boldogan teljes erőbedobással végeztem 2 évig a HSM Szakmai Baráti Kör vezetését, szervezését. A havonkénti találkozók komoly feladat elé állítottak, de sohasem éreztem tehernek. Élveztem minden pillanatát.

Az évenkénti Hungariás Találkozók szervezőjeként is (az idei
évben tartjuk a negyediket), hatalmas erőket sikerül mozgósítanom magamban is.
2014.02.12-én elindítottam a Hotel Quality Auditors Club
Facebook oldalamat, mely a szállodás szakma találkozóhelye. Egyenlőre zártkörű
csoport. Szívesen látok mindenkit, akinek többet jelent a szálloda, mint
munkát, az életük.
Azt tapasztalom,
hogy azoknak, akiknek nem céljaik vannak, hanem megtalálják küldetésüket, azok
nem ismernek akadályt, mert a küldetés olyan, mint egy követőrakéta, kikerüli
az akadályokat, és mindig célba ér.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése