A
napokban adtam hírt szállodánkban megrendezendő „Első esküvői próbavacsoráról”.
Mint ügyeletes vezető fényképeket készítettem az eseményről, dokumentáltam azt.
Nagy
lelkesedéssel fogtam hozzá. Először az esemény helyszínén kezdtem el a képi
rögzítést, majd a hidegkonyhában folytattam. Meglátva a hideg előétel művészien
megtervezett, és elkészített tányérképét, izgatottan kattintgattam, és találtam
ki újabb, és újabb megörökítési formát. A desszerteknél már izgatottan, belefeledkezve
az alkotás örömébe, készítettem el a fényképeket. Magával ragadott a látvány, a
beleadott szakmai tudás, a kulináris művészi élmény, a csoda, melyre kollégáim
képesek.
Visszatértem
a terembe, ahol meglepetésemre már nem az otthagyott kép köszönt vissza, hanem
dekoratőreink kreatív ötleteinek összegzése. Az asztalok, székek, és a
környezet díszítésének mesterei megmutatták, láttatták mesterségük minden
csínját-bínját.
Egyre
hevesebben vert a szívem, szerettem volna mindezt úgy megörökíteni, hogy átjöjjön
a képeken is a megélt látvány. Minden oldalról fényképeztem, sőt magasan az
asztal síkja fölé emelkedtem, hátha úgy több értéket tudok megmutatni.
A
gyertyák meggyújtásával, a vendégek megérkezésével kezdetét vette az esemény.
Még a levesek és főételek fényképezésére kellett koncentrálnom, melyre csak
annyi idő állt rendelkezésemre, amíg az elkészített ételeket egy pillanatra a
melegkonyhán, lencsevégre kaphattam.
Boldogan
töltöttem fel a rögzített képeket a számítógépre, hogy megnézzem a végeredményt.
Nem hittem a szememnek! A képek visszaadták mindazt, amit a szívem mélyén
szerettem volna, átjött az általam megélt csoda. A pillanatfelvételeken egy
értékteremtő csapatmunka eredménye tükröződött vissza, melyben mindenki tudása
legjavát próbálta adni, ezzel elnyerve vendégeink bizalmát, és ismételt
látogatásukat.
Az
ember a legérzékenyebb mérőműszer. Azok az emberek, vagy azok a dolgok, amelyek
pozitívan hatnak ránk, magasabb rezgésszámon működnek.
A rezgésszámot kizárólag
gondolatainkkal, vagy azokkal a külső ingerekkel tudjuk befolyásolni, amelyek
szintén a gondolatainkra hatnak.
Emeltszintű
hullámaink átterjednek, és megemelik a másik ember rezgésszámát is, melyek
összeadódva segítik a napi minőségi munkát, és életenergiával töltik fel a környezetet.
Minél magasabban tartjuk tudatunk rezgésszintjét, annál nagyobb erőket és
képességeket ébreszthetünk fel magunkban, melyek a csapat tagjaira is
átterjedve, képessé tesz minket minden nehéznek tűnő feladat kreatív, sikeres,
élményszámba menő minőségi megoldására.







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése