Sokszor halljuk, olvassuk, hogy
gondolataink teremtő erővel rendelkeznek. Életünk minden területén ez igaz,
többen megtapasztaltuk működését, tudatosan használjuk erejét, segítve
pozitív gondolkodásunk kibontakoztatását, céljaink megvalósítását. Ezért
ügyelnünk kell, mit, hogyan gondolunk, mely meghatározza egész életünket, mert tudatos
gondolatainkkal bevonzzuk mindazt, amit szeretnénk elérni életünkben.
Miért is írom le mindezt?
Tapasztalom, hogy azok, akik elsajátították a tudatos pozitív gondolkodást, természetessé
vált használata, boldogok, sikeresek, optimista beállítottságúak, magabiztosság
jellemzi őket, könnyen teremtenek kapcsolatot, jövőképpel rendelkeznek. Bevonzzák
magukhoz azokat az embereket, tárgyakat, akikkel, vagy amelyek segítségével
magasabb fejődési szintre léphetnek.
Minden, ami életünkben történik
és történni fog, mi vonzzuk be gondolatainkkal.
Közel négy éve kezdtem el
foglalkozni ezekkel a témákkal, a bőség fogalmával, pozitív gondolkodással,
milliomos elmék működésével, az egóval, és ehhez hasonló témákkal.
Természetesen szállodai szakmai anyagok olvasásával is legalább 1 órát eltöltök
naponta. Folyamatos tanulás már szokásommá vált, mely már nem is tanulásnak
számít, hanem érdeklődésemet csak így tudom kielégíteni. Ezek az idők, életem legkedvesebb órái.
Azokkal a dolgokkal foglalkozhatok, amiket igazán szeretek, így hamar elröppennek,
és alig várom a következő alkalmat.
Három év kemény munkája után
következett be az első érzékelhető változás, amit tudatosan vonzottam be életembe. Már
nem volt elegendő csak olvasni azokról a témákról, amelyek szívemhez nőttek,
hanem szükségét éreztem egy olyan közösség megteremtésének, akik hasonlóan
gondolkoznak, akik előtt megnyílhatok, segíthetjük egymás fejlődését, magasabb
szintre emelhetjük egymást, kielégíthetjük belső szakmai éhségünket. Végül
gondolataimból fél év eltelte után, kézzel fogható valóság lett. Hetedmagammal
megalakítottuk a HSMAI (Hospitality Sales & Marketing Association
International) utódszervezetét a HSM Baráti Kört, 2011. március 31-én, a
születésnapomon.
Következő ilyen neves esemény
életemben, hogy sikerült bejutnom és aktívan részt vállalnom a Hotelstars
Szállodai Minősítő Rendszerben, mely életcélom megvalósításának jelentős
állomása volt. Boldogan veszem ki a részem tevékenységéből, hiszen mindig is
ezt szerettem volna csinálni, és végül sikerült. Azóta, egyik esemény követi a
másikat, és hálás vagyok mindazoknak, akik segítenek, mentorálnak engem.
Sok ilyen és hasonló történést tudnék leírni, de nézzük a szakmai szempontból érdekes eseteket. Sikerült
szállodánkba vonzani két külföldi főiskola diákjait, szakmai gyakorlatra, ahol
a teljes programjuk összeállítását örömmel végeztem. Svájci és egy olasz
szálloda és vendéglátó főiskola diákjait fogadtuk, akik több mint 1 hetet
töltöttek el nálunk, szállással, félpanzióval, programokon való részvétellel.
Így alakult ki szállodánkban a „tudás turizmus”, mellyel egy újfajta turizmus
alapjait fektettük le, ez sokkal több, mint a diákok utaztatása, összetettebb, jobb felkészülést kíván, de megtérül.
Azért is tartom fontosnak leírni
ezeket a sorokat, mert gondolatainkkal vonzzuk be vezetőinket, munkatársainkat,
helyzeteinket, vendégeinket.
Ha egy szállodában azonos
hullámhosszon vannak a rezgések, és azok megfelelően tudnak terjedni,
kiteljesedni, akkor a hullámok visszasugárzása is azonos szintű lesz. Ehhez a GM-nek
megfelelő jövőképpel kell rendelkeznie, és ha „el tudja adni” kollegáinak, akik ráhangolódnak a kívánalmakra úgy, hogy nem kell egyéniségüket feladniuk, ez már egy
lépés a sikerhez.
Ha a fejekben rend uralkodik,
akkor a környezetünkben is rend lesz.
Ítéljük meg pozitívan helyzetünket. Szerintem legfontosabb, hogy a szálloda az USP- jeit hangsúlyozza
ki, akár személyes beszélgetésekben, vagy akár kollégák egymás közötti
megnyilvánulásaiban is, mint hátrányos helyzetét taglalja, pl. rossz külső
környezet, anyagi helyzet stb. Ha nincs megfelelő egyedisége a szállodának,
akkor meg kell teremteni, ki kell találnia magát. Gondolataink rezgései,
hullámai eljutnak a vendéghez, és ha azonosak, vagy magasabbak azok, akkor lesz
„jó vendég” a házban.
Szeretném megtudni, vajon Ti is
így gondoljátok? Gondolatainkban megálmodjuk vendégeinket, és bevonzzuk őket?
Ha szeretnéd megosztani elképzeléseid, megélt tapasztalataidat, akkor megjegyzés küldésénél megteheted! Várom véleményed! Csak bártan!
Mindenki ötleteire, elgondolásaira, elképzeléseire, átélt élményeire kíváncsi, és nyitott vagyok!

1 megjegyzés:
Köszönöm a gondolatokat, melyek tanulságosak mindenki számára. Remélem sok érdekes véleményt váltanak majd ki a blog olvasóiban.
Megjegyzés küldése